Most érkezett! 3500 ember evakuáltak Budapesten ma reggel alig fél órája!

Mintegy 3500 embert evakuálnak ma BudapestenVilágháborús bo**át hatástalanítanak ma Budapesten, a Városligetben. Emiatt a VII. és a XIV. kerületben több utcát lezárnak és épületeket is kiürítenek. A forgalomkorlátozás több trolit és buszt érint – írja az MTI.

A fővárosi kormányhivatal közlése szerint az Ajtósi Dürer sor és a Dózsa György út kereszteződéséhez közel eső területen, egy zárt építkezésen azonosítottak a tűzszerészek korábban egy második világháborús, szovjet gyártmányú, 100 kilogrammos rombolóbombát. A hatástalanítást a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred szakemberei várhatóan 8 és 13 óra között hajtják végre.

A művelet idejére a környéken élők és dolgozók biztonsága érdekében mintegy 500 méter sugarú körben rendelt el a rendőrség kiürítést. Az érintett területet a lakosságnak és az ott dolgozóknak péntek délelőtt el kell hagyniuk, és csak a hatástalanítás sikeres befejezése után térhetnek vissza. A két kerületben kijelöltek egy-egy befogadóhelyet is.-írja a napi.hu

Megkezdődött a kiürítés a VárosligetnélA műveletbe bevont területen mostantól részleges területzár van érvényben, így a területre bemenni már nem lehet. A területen érintett BKK-járatok nem állnak meg a Dembinszky utca (75-ös és 79-es trolibusz, a 30-as, a 30A és a 230-as autóbusz), az Ötvenhatosok tere (74-es és 75-ös trolibusz), valamint a Zichy Géza utca megállóban (74-es és 75-ös trolibusz). A hatástalanítás idején a BKK érintett járatai módosított útvonalon haladnak és az Ajtósi Dürer sor és Dózsa György út érintett szakaszait elkerülik.